Meghökkenve vettem észre tegnap, hogy a Hummerrel a Balatonba szakadó arcokról nem kevesen azt gondolják, hogy MSZP-szavazók vagy mocskos gyurcsányisták

Én eddig ezen egyáltalán nem gondolkodtam, de - ha már így feljött a téma - este elkezdtem vájkálni az előítéleteim között, és rájöttem, hogy ha valaminek, akkor én a fülkeforradalmárok III. alcsoportjába  tartozóknak gondolom a srácokat (a másik két alcsoportól majd még biztos lesz szó egyszer). A III. alcsoport számos jellemzőjét viseli magán például Balogh Levente (ismertebb nevén Szentkirályiásványvizes Levente) is.

Asszem 2007-ben történt a dolog, éppen a barátaimmal nyaraltam Horvátországban, és valamelyik este elvetődtünk egy elég kicsi tengerparti településre, ahol csak egy koktélbár volt nyitva, így bementünk oda. Nem sokkal később egy nagyobb magyar társaság állított be. Mivel mi mindannyian kecskeméti származásúak vagyunk, közülünk elég sokan felismerték Szentkirályiásványvizes Leventét, az állampolgárságunkon túl tehát még egy dolog indokolta, hogy vegyüljön a két csoport. Meg is kezdődött a diffúzió, melyre egyébként az is serkentőleg hatott, hogy a késő negyvenes, ötvenes gazdag arcokat eléggé megérintette a mi társaságunkban lévő lányok fiatalos bája.

Kiderült, hogy Szentkirályiásványvizes Leventéék társasága azért volt ott, mert valahol arrafelé voltak a hajóik kikötői. Aztán páran elkezdték kérdezgetni tőlünk, hogy “Fidesz vagy Emeszpé?” meg “Orbán vagy Gyurcsány? Orbán, igaz?”. Én sosem az elveimhez való erős ragaszkodásomról voltam híres, és hamar rájöttem arra is, hogy ha Fideszt és Orbánt mondasz, akkor bizony kapod ingyen a 25 kunás kékszínű Nautica koktélokat - ha nem is számolatlanul (úgy csak a lányok), de - elég rendesen, így politikailag eléggé elkurvultam. Hiába, a tűzrőlpattant ellenzékiség a világ bármely pontján összekapcsolja hazánk elégedetlen fiait.

Amikor már a közeli temetőben hánytam zöldet a kék koktéloktól, akkor keveredett mellém egy magyar srác, aki folyamatosan azt hajtogatta, hogy azért van itt, mert “el kellett tűnnie Pestről a zsaruk miatt”. Kibaszottul idegesítő volt.

Úgy képzelem, hogy ez a srác ült legalább az egyik (ha nem mindkettő) Hummer volánja mögött, csupa kokain volt az orra, és egy “el kell tűnnöm a déli partról” mondat után egy mély sóhajjal indította be a motort, majd ráhajtott a jégre.

  1. deadheadingcrew reblogged this from herizonford
  2. pappito reblogged this from herizonford and added:
    pszichedelikus abszurd ekkerjoza
  3. herizonford posted this