Rendet raktam a szobámban!

Ezen a sarokpolcon egy csomó tinédzsercuccom látható (a jelmagyarázatban + jellel szerepeltetem azokat a dolgokat, amiket felviszek Pestre, ha végre nagyobb lakásba költözünk).

1. Műanyag földönkívüli-figura. Persze maga a figura nem földönkívüli, nagyon is földi, csak földönkívülit ábrázol. Azaz akar ábrázolni, de mivel az emberiség konkrét ismereti sajnos meglehetősen hiányosak e téren, fikción alapul az egész megjelenése. Mellesleg örülnék, ha tényleg ilyenek lennének a földönkívüliek, ez a példány a mozgó szemeivel és forgó füleivel már eleve eléggé bohókásnak tűnik, a szájszerve pedig egy trombita, ami - a hastájékon található gombot megnyomva - egyszerű, de éppoly vidám moll-dallamokat játszik. A siketek kedvéért egyébként villogással jelzi is, ha épp hangot ad ki. Szóval teljesen PC, kétlem, hogy a vízkészleteinkre fájna a foga. (+)

2. CD-k ABC sorrendben előadó szerint. A képen csak az éppen Kecskeméten lévő, eredeti, boltban vásárolt példányok szerepelnek, a másolt cdket behajigáltam a harmadik és negyedik polcokra a könyvek mögé, nekem ne cikiskedjenek. Meg azokat nem is tudtam volna ABC-rendbe tenni, mert például a “Zsolt - amiket megszerettem a 2006os Szigeten” cd-nél nem egyszerű megállapítani az előadót. Ezen felül itt a sóherségem is nehezíti a rendszerezést, mert én bizony minden cdt teleírtam. A Room on fire csak 33 perces? Akkor mehet utána egy B.R.M.C. album! (+)

3. DVD-k szintén ABC-sorrendben, szintén csak az eredetiek. Az általam írottak szintén behajigálva hátulra. (+)

4. A “szakrális sarok”. Mindenféle kegytárgyak vannak itt, amik a lelki jólétemet hivatottak támogatni. Van egy idézetes fatáblácska, ami azt mondja “Ismeretlen tengereket és élményeket csak úgy tudsz felfedezni, ha megvan benned a bátorság, hogy elhagyd a biztonságos partot.” Ezt még általános suliban kaptam az első kézfogós barátnőmtől. 11 évesek voltunk, szóval nem hinném, hogy a kapcsolatunkat szerette volna a testi beteljesülés felé terelni ezzel az ajándékkal, biztosan csak érezte (már akkor), hogy egy beszari pöcstalicska lesz belőlem, ha felnövök. Látható még ott egy kisméretű feszület rajta Jézus Krisztussal (aki a Megváltó). Helyhiány miatt csak ebben az agyagüstben tudott tanyát verni, de nyugika, nincs alatta mécses.

5. A Kassák-szekció. Regények, verseskötetek, tudományos munkák és elemzések egyaránt részét képezik. (+)

A könyveket először ABC-rendben akartam elhelyezni, de méretük hektikus kilengései ezt sajnos nem tették lehetővé. Ezért inkább annak szenteltem a figyelmem, hogy vicces együttállásokat hozzak létre. Pokol Béla Jogelméletére például két Trockij-kötet felügyel, az egyetlen Wass Albert könyvemet Rákosi Mátyás és Sztálin közé tettem, Jókai Mórra pedig Kádár János beszédei és Lenin aforizmái vigyáznak.

Bakelit is van, elég sok. A teljesség igénye néklül, itt van néhány faszább darab. (Balról jobbra, fentről le: Szécsi Pál-Violák, Queen-Hot space, Abba-Arrival, Joe Dassin-Excuse me lady, Abba-Super Trouper, Karády Katalin, Fleetwood Mac-Rumours örök kedvenc, HBB-Középeurópai Hobo Blues, Soltész Rezső-Szóljon hangosan az ének meglepően jó amúgy, Modern Talking-Let’s talk about love)

Persze vannak olyanok is, amiket nem mertem lefényképezni :(

A bakelitek portalanítása közben akadtam rá ezekre a tinirelikviákra is:

Igen, egy üveg Johnnie Walker meg egy üveg Miller! Fasza amerikai cuccok, és megittam őket! Na és?! NEKEM TI NEM PARANCSOLTOK, ÉN ÁTLÁTOK A TÁRSADALOM SZÖVETÉN, LÁTOM A VILÁG ÁLNOKSÁGÁT, ÉN MINDIG LÁZADÓ LESZEK!!! (Jajj, anya csak még egy Nirvana-számot meghallgatok, és utána megcsinálom a matekot tényleg! Na lécci, na.) A vörös Lacoste volt sokáig a kedvenc parfümöm, de aztán rájöttem, hogy minden ötödik ember ugyanígy van ezzel. Az egyik parfümös üvegre még egy piros Nike szilikonkarkötőt is ráhúztam, hogy még éteribb legyen a menőség.

Na hát igen, ezt csináltam ma.

Ha valaki esetleg arra kíváncsi, hogy hogy állok a szakdogámmal, annak üzenem, hogy

OSZKÓ PÉTER MI A FASZOMAT KERES A VIZERBE?!

  1. annyianlottekmarleaponikat said: azert jo erzes, hogy valahogy mindenki igy all a diplomamunkajaval.
  2. herizonford posted this