A miniszterelnök rádióbeszéde 2013. március 2-án este nyolc órakor

Hölgyeim és uraim, tisztelt honfitársaim, magyarok!

Sötét fellegek gyülekeznek Európa egén. Az egész világ nyögi a vérzivatart, pökhendi módon hiteleknek nevezett, kuszábbnál kuszább pénzügyi spekulációk vetik baljós árnyékukat a gazdasági növekedés elhajtott magzatai fölé.

Én eddig azt mondtam, amíg a magyarok becsületesen és egyenes gerinccel állnak a hanyatló Európa közepén, nem lehet olyan nagy a baj, hogy együtt ne tudjuk megoldani. Ma azonban végérvényesen meggörnyedt a magyarság gerince, becsületességünk húsát már keselyűk tépkedik, nevetség tárgyává váltunk. Bebizonyosodott ugyanis, hogy országunk köztársasági elnöke, az egész nemzet képviselője csalással szerezte meg doktori címét. Az álnokság ilyen magas foka még engem is sokáig megtévesztett. Hitegettem magam, úgy akartam érezni, hogy nem süllyedhetünk ilyen mély erkölcsi mocsárba. Most azonban nyakig állunk a csalás posványában, az álnokság iszapjától már lélegezni is nehezünkre esik.

Hol a kiút, merre menjünk? - kérdezik tőlem. Nos, ahogy a fuldoklónak sokszor a kedvenc ruháitól és ékszereitől is meg kell válnia, hogy kikecmereghessen a Halál torkából, úgy kell most megválnia a magyar népnek az értelmiségtől. Nehéz ez mindannyiunk számára, de be kell ismernünk, az egyetemekkel csak a baj van. A hallgatói szervezetek a 2011-es év vége óta mást sem csinálnak, mint megpróbálják kerékbe törni a kormányzat minden nemzetjobbító és magyarságmentő törekvését. Két kezemen nem tudom megszámolni azokat a professzorokat, akik úgynevezett tudományos konferenciákon szapulják elképzeléseinket. Diplomás bankemberek nyugati üzletfeleik szoknyája mellől szórják a katatón debilség mérgét a magyar agyakba. Azt is meglepve tapasztaltam a minap, hogy Magyarországon a közgazdászok azt tanulják, nem egyszerű dolog egyszerre adót csökkenteni és bevételeket növelni.

Schmitt Pál ügye tehát csak feltette a pontot az i-re, őszi széllökésként tépte le Magyarország fájának ősi ágairól a már eleve rohadó faleveleket. Magyarország Kormánya ezért az ország megtépázott becsületességének segítségére sietve, haladéktalanul bevon minden diplomát és tudományos fokozatot, azok felülvizsgálatát az Oktatási Államtitkárság azonnal megkezdi. Az egyetemek és főiskolák további utasításig zárva maradnak. A hallgatókat szeretettel várjuk és örömmel foglalkoztatjuk az új közmunkaprogram keretében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, nyugodt éjszakát kívánok!

  1. tryagain reblogged this from herizonford
  2. herizonford posted this