Biztosan én vagyok a hülye, és elsiklik a figyelmem valamilyen nevetségesen evidens dolog fölött, de nem értem, hogy miféle ráció van abban, ahogyan Kecskeméten a havat takarítják. Körülbelül úgy megy ez most, hogy három parkolóhelyről elkotorják a havat, a negyediken pedig felhalmozzák. Én mások által is tökösnek tartott srác vagyok, gondolkodás nélkül rá is gurulnék a húszcentis hóra, a nyolcvancentisre viszont már nem, pedig mondom, mások által is tökösnek tartott srác vagyok.
Szóval ott tartunk, hogy a város parkolóhelyeinek csak a 75%-a használható. Erre jön még rá a Magyarország-szerte egyre nagyobb területeket megfertőző két betegség, a szarfejség és fullos hülyeség. Kecskeméten például parkolás tekintetében két iskola van. Az egyik iskola hívei vallják, hogy a parkolóhelyeket jelölő vonalak azért vannak, hogy megálláskor pont fölöttük legyen a kardántengely. A másik csoport tagjai abban különböznek emezektől, hogy bennük a rigorózus szabálytisztelet a racionalitásnál is sokkal erősebb, így ők mindig rendesen a két vonal közé állnak. A két frakció között van valamiféle megállapodás is, mely szerint ők bizony csak sormintaszerűen, felváltva parkolnak. Tehát egy kardántengelyes, egy szabálytisztelő, majd megint egy kardántengelyes és így tovább. Így megint helyeket veszítünk, mert két autó foglal el három parkolóhelyet. Tehát a város parkolóhelyeinek mindössze 50%-a használható.
Egyébként én is hülye vagyok, mert a makacsságom azt mondatta velem, hogy ha már autóval jöttem, nem vagyok hajlandó 700 métert sétálni a parkolóhelyemtől könyvtárig mínusz végtelen fokban, és - ha ez nem lenne elég - olyan helyen sem akartam megállni, ahol tíz arra járó járműből nyolc egészen biztosan súrolta volna a lökhárítót. Mindegy is, én ilyen körülményeskedő, nehéz jellemű ember vagyok, de már megtanultam elviselni magamat.
Végül meg tudtam állni, el is mentem a könyvtárba, ott pedig belemerültem az 1990-91-es Népszabadságokba. Jegyzetelés közben fényképeztem ilyen lolságokat általam lolságnak tartott, egyébként nem túl vicces dolgokat.

Itt például az látszik, hogy ez a hülye román paraszt csúzlival ment Bukarestbe rendszert váltani.

És 1990 elején vajon mivel korbácsolta a kedélyeket Németh miniszerelnök a pártkongresszuson? Hát persze, hogy egy PUCCSKÍSÉRLETről rántotta le a leplet!!!

Itt pedig TINISZILVESZTER az Erkel Színházban! Nem látszik túl jól, de higgyétek el nekem, hogy a vendégek között ott volt az Első Emelet, Zoltán Erika, a Bergendy szalonzenekar és az isteni Bodrogi Gyula is!
-
borekdothu liked this
-
bbkk liked this
-
azolcsoszovjetolajokairol liked this
-
rozinemmondnekteksemmit liked this
-
pausz-as-koepkoedoe said:
a HÓSZOBRÁSZVERSENNYEL most levettél a lábamról, baszod!!! <3
-
pausz-as-koepkoedoe liked this
-
sronti liked this
-
koosnya liked this
-
hazioztartaserkelyen liked this
-
zebracsikozozrt liked this
-
halalmajom liked this
-
vampirpillango liked this
-
zsoltikaa liked this
-
grimphilosophy liked this
-
taborilelkesz liked this
-
nandifaszakivan reblogged this from herizonford
-
nandifaszakivan liked this
-
algebraicvarietyshow liked this
-
gyikember liked this
-
galaxisriporter liked this
-
felvidek liked this
-
szlajos liked this
-
kilgoretrout42 liked this
-
herizonford posted this